Szabadi Sport Gravír Kft.

Érem- és serlegbolt, plakettek, sportdíjak, ajándéktárgyak

1148 Budapest, Kerepesi út 40.

(+36 1) 422-1778

sportgravir@t-online.hu

SPORTFIGURA készítésHa érdekli a sportfigura készítés, nálunk jó helyen jár, hiszen profi megoldásainknak köszönhetően tökéletessé teheti a díjátadási ceremóniát, amiből cége is profitál!

Bár a mondás szerint a részvétel a fontos, győzni azért mégiscsak nagyon jó érzés, büszkeséggel és elégedettséggel tölti el az embert. A verseny izgalmát követően a díjátadó koronázza meg a sporteseményt, és bizony a szervező cégen múlik, mit hoz ki belőle. A sikert ugyan nem árnyékolja be egy kevéssé színvonalas ceremónia sem, a cég megítélésében azonban fontos szerepet játszik minden részlet és éppen ezért érdemel olyan nagy figyelmet a sportfigura készítés is.

Ön milyen üzenetet szeretne közvetíteni cégéről?

A résztvevőket illetően természetesen maguk a versenyzők kapják a főszerepet. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egy komolyabb sportesemény rengeteg látogatót vonz, akik között feltehetőleg lehetséges ügyfelek és partnerek, potenciális szponzorok is szép számmal vannak. A látogatók olykor igencsak kritikusan vizsgálnak meg mindent, amit látnak, vagyis üzleti lehetőséget lehet nyerni vagy éppen elbukni az eseményen szerzett benyomások alapján.

A verseny és az azt követő díjátadó ceremónia színvonala árulkodik arról, hogy milyen értékek fontosak az adott cégnek. Egy jó szervező tehát minden egyes részletre nagy figyelmet fordít, és ebből nem maradhat ki az sem, hogy a legjobbak egyikére bízza a győzteseknek szánt sportfigurák készítését, hiszen ez a záloga az igényes díjaknak.

Mi árulkodik arról, hogy egy díj igazán színvonalas?

SPORTFIGURA készítésA díjak színvonala már mindjárt az anyaghasználaton, felületkezelésen tetten érhető, az tehát nem kérdés, hogy a profi sportfigura készítés gondosan válogatott alapanyagokat és megfelelő technológiai hátteret követel. Egy aranyozott vagy egy antik hatású díj kifinomult eleganciát hirdet, ezen felül azonban nem elhanyagolható a figurák formatervezése és kidolgozottsága sem.

A gondos tervezés és természetesen a precíz, aprólékos munka teszi igazán látványossá a végeredményt, erre is érdemes figyelni a választásnál. Érdemes alaposan szemügyre venni a kínálatot, átnézni a referenciákat, hiszen az igazán elismerésre méltó díj nem csak eszmei, hanem kimagasló esztétikai értékkel is bír.

A sportfigura készítést a gravírozás koronázza meg

SPORTFIGURA készítésAz eddigiek alapján adott tehát egy mutatós díj, azonban még ezt is lehet és érdemes is tovább fokozni, mégpedig gravírozással. A sportfigurák tartóval együtt teljesek, ami egyfelől kiegészíti a látványt, másfelől pedig biztosítja, hogy a díj ne egy fiók mélyén kapjon helyet, hanem biztonsággal megálljon egy polcon vagy egy vitrinben.

Ám ennél több lehetőség rejlik a figuratartóban, hiszen ez a felület kiválóan alkalmas a gravírozásra, vagyis arra, hogy a díj egyedivé és személyessé váljon, ez ugyanakkor egyben egy reklám lehetőségnek is tekinthető. Mérettől függően szinte bármilyen elképzelés megvalósítható, és mivel a lézer elképesztően pontos munkát tesz lehetővé, a dekoratív végeredmény ebben az esetben is garantált, persze csak akkor, ha a sportfigura készítés profi szakemberek keze munkáját dicséri.

Mindezek alapján talán már Ön sem kételkedik abban, hogy a ceremónia és az átadott díjak színvonala a cége számára is nagy jelentőséggel bír. Ha szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, nézzen szét honlapunkon, böngéssze át választékunkat és tervezze meg, mivel készül a győzteseknek! Amennyiben kérdése lenne, vagy úgy érzi, hogy bizonytalan és jól jönne néhány hasznos tanács, forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink egyikén!

Copyright © 2011. olcsoweblap.org - Minden jog fenntartva. | Impresszum


Szabadi Sport Gravír Kft. | 1148 Budapest, Kerepesi út 40. | (+36 1) 422-1778 Kiváló minőségű sportdíjak - serleg, érme, plakett, valamint ajándéktárgyak. Gravírozás egyedi igények szerint 06-1/422 1778. Sport Gravír Serlegbolt https://sportgravir.hu/ logo

top